• 8.rész - When I’m longing for, and calling out your name

8.rész

When I’m longing for, and calling out your name

- Kész vagy már? – kiabált a folyosóról Yesung.

- Mindjárt. – hangzott el már másodjára ez a szó a mai nap folyamán.

Még egyszer utoljára megigazítottam a hajam, majd végig mértem magam a tükörben. Laza smink, vasalt haj, egyszerű, de csinos ruha. 

Jó lesz ez így…

Kinyitottam az ajtóm, majd kisétáltam és Yesung felé vettem az irányt aki a bejárati ajtó előtt várt. Fekete öltönyt viselt, amit amint megláttam rajta elkaptam a tekintetem.

T-Túl… Úristen.

Nem mertem ránézni így lehajtott fejjel sétáltam oda elé. Megálltam előtte majd félve attól, hogy milyen arcot vág felemeltem a fejem.

Hát… láttam már tőled ennél értelmezhetőbb arcot is…

- Ennyire azért nem gáz. – grimaszoltam, mikor már kínosan éreztem magam a bámulásától.

- Miről beszélsz? – rázta meg a fejét.

- Mit bambulsz? Fáradt vagy?

- Én nem… - hajtotta le kissé a fejét majd a tarkóját kezdte vakargatni.

Ma este jól akarom érezni magam. Végre egyszer… nem akarok semmivel se foglalkozni, csak szórakozni.

- Menjünk. – nyitotta ki nekem az ajtót, amin én gyorsan ki is sétáltam majd visszafordultam, megvártam, míg ő is kijön, majd bezárta az ajtót.

Miután beültem az autóba furán kezdtem érezni magam.

- Amúgy mi ez az egész? – kérdeztem miután Yesung is beült az autóba.

- Ezt, hogy érted? – fordult felém.

- A buli…

- Ja. – szólalt meg hirtelen, majd visszafordult és elindította az autót. – Csak egy kis szórakozás gyanánt gondoltunk rá…

- Értem. – bólintottam.

Egy pillanat. GondolTUNK?

- Hé. – fordultam felé, pont mikor elindult az autóval. – Mi az, hogy „tunk”? Kikkel?

- Természetesen a többiekkel.

- Milyen többiekkel? – kezdett a szívem a torkomban dobogni.

- Leeteuk, Siwon, Eunhyuk hadd ne soroljam fel mindent. – mosolyodott el.

És Kyuhyun. Menekülni akartam tőle erre most önként kínálom magam?!

- Áll meg. - mondtam.

- Mi? – nézett rám lepetten.

- Haza megyek.

- Miért?

- Csak!

- Á, nem. Most már jössz.

- De én nem… - kezdtem hisztérikusan, de elakadt a hangom mikor megfogta a kezem.

- Mitől félsz? – nézett rám csodálkozva.

- S-semmitől. – húztam összébb magam az ülésbe.

- Nyugi nem fog beléd kötni senki sem. – mosolyodott el. – Veled leszek.

Persze. Mindjárt gondoltam.

- Nem kell. Csak érezd, jól magad nem kell rám vigyázgatnod. – engedtem el a kezét majd az ablak felé fordultam.

- Most haragszol rám?

- Nem. – vágtam rá.

- Nicole…

- A vezetésre figyelj. – szakítottam félbe.

És igen, itt kihalt a beszélgetés hála Istennek. Mikor megérkeztünk és Yesung leállította a motort nagy levegőt vettem.

Nicole, itt van mindenki, mi bajod lehetne? Nem lesz semmi baj… nem kell félned. Ne is gondolj arra, hogy Ő itt van.

Yesung kiszállt az autóból, majd kinyitotta nekem az ajtót. Miután kiszálltam becsukta utánam a kocsi ajtaját és megfogta a kezem mire lepetten néztem fel rá.

- Most mi van? - lepődött meg ő is látva a reakcióm. – Ha mindenki tudtára adjuk, hogy az enyém vagy nem kötnek beléd.

M-m-m-mi az, ho… MI AZ HO… jó hagyjuk.

- Ch… - grimaszoltam egyet majd elindultam a bejárat felé, mire ő is követett engem.

- Meddig maradsz?

- Sokáig. – mosolyodott el. – Megtapsolom azt, aki éjfél előtt kirobbant innen.

Remek. Király. Fantasztikus….

Ahogy beléptünk megcsapta a fülem a hangos zene. A basszus csak úgy dübörgött, fények villództak és emberek táncoltak mindenhol. Sóhajtottam egyet, majd Yesung-al az oldalamon elindultunk a tömeg felé.

- Még is hova megyünk? – néztem rá miközben a tömegben haladtunk.

- A többieket keresem. – nézelődött.

Félek.

- Yesung. – rohant oda hozzánk valaki. – Már kereslek egy ideje. – mosolygott.

Á, Donghae…

- Most érkeztünk. – válaszolt Yesung. – Többiek?

- Arra. – mutatott az egyik sarok felé Donghae. – Gyer… - akadt el mikor meglátta az összekulcsolt kezeinket.

- Ti… - mosolyodott el huncutan, majd hol rám hol Yesung-ra mutatott.

- Most mi van?! Vigyáznom kell rá! – háborodott fel Yesung.

- Igaz. Végül is a „húgod”. – mutatott macskakörmöt Donghae a „húgod” szónál.

Már megint ez a szó. Annyira idegesít… Utálom ezt a szót.

- Na menjünk. – csapta össze a kezeit Donghae, majd elindult mi meg utána.

Kivezetett minket a tömegből és a sarokban cseverésző kisebb csapathoz vitt.

- Meghoztam az elveszett báránykát. – kiabálta Donghae mikor odaért.

Yesung egyszer csak elengedte a kezem és odasietett a többiekhez. Ahogy már nem fogtam a kezét megdermedtem, és mint egy darab fa álltam egy helybe.

Lefagytam… nincs elég merszem innen elmoccanni.

- De rég láttalak. – jött oda hozzám Leeteuk, majd összekócolta a hajam.

- Azzal sokat szenvedtem ám, hé! – kiabáltam rá majd igazgatni kezdtem a hajam. – Minden rendben? – mosolygott.

- Miért ne lenne? – motyogtam az orrom alatt.

- Csak kérdeztem. – vont vállat. – Gyere. – karolt át majd odavitt a többiekhez.

Mindenki vidáman beszélgetett én meg kétségbeesetten kerestem az arcok között az övét.

Biztos itt van… Nincs akkor szerencsém, hogy ne legyen.

Elnéztem jobbra és megláttam őt. Egy félig teli poharat tartott a kezében és Ryeowook-al beszélgetett.

Valami biztonság érzetet adott az, hogy Leeteuk karja a vállaimon pihent. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül.

Kyuhyun szeme egyszer csak rám tévedt mire kirázott a hideg. Először meglepődött majd elmosolyodott.

Az a mosoly…. Túl ördögi…

Elkaptam a tekintetem majd elléptem Leeteuk-től.

- Valami baj van? – nézett rám furcsán.

- Nem semmi. – mondtam majd Yesung-ra néztem, aki gondolkozva nézett hol rám  hol Kyuhyun-ra.

Ha tovább maradok lebukok.

- Megyek iszok valamit. – mondtam Leeteuk-nek majd elindultam a bárpult felé.

Leültem az egyik székre kezeimet pedig feltettem a pultra.

- Mit adhatok? - sétált oda hozzám a pultos srác miközben egy poharat törölgetett.

- Egy vodka. – gondolkoztam el.

Ma leszarok mindent. Úgy se voltam még soha részeg…

Pár perc múlva meg is kaptam az italom és inni kezdtem. Nem nagyon ízlett mégis úgy ittam mintha az életem múlna rajta.

Mi elől menekülök? És miért az alkoholba? Nicole, ez nem te vagy!

Lecsaptam az üres üveget a pultra majd felsóhajtottam.

A világ forgott, mindenből kettő volt és furcsa érzésem volt. Indokolatlanul mosolyogtam, mint a tejbe tök pedig legszívesebben sírtam volna. Lassan lemásztam a székről majd, ahogy lépni próbáltam éreztem, hogy veszítem el az egyensúlyom. Valaki megragadta a karom és felhúzott mielőtt elestem volna.

- Te részeg vagy? – lassan felnéztem rá és Leeteuk lepett arcával találtam szembe magam.

- Én.. nem. – csuklottam a két szó között.

- Haza kéne menned.

- Igen… haza… - ámuldoztam.

- Mi történt? – hallottam egy ismerős hangot.

A mosoly eltűnt az arcomról és egy hangocska a fejembe az suttogta:

Menj. Szaladj! Menekülj…

- Haza viszem Nicole-t. Szólsz Yesung-nak, hogy elmentünk? – mondta Leeteuk.

- Hagyd csak majd én elintézem. – mosolygott Kyuhyun.

Meg a fenéket! Leeteuk könyörgöm…

- Félek valakit rád bízni. – grimaszolt Leeteuk.

- Ugyan már… Úgy is jóba vagyunk Nicole-al. – nézett rám mire megremegtem. Belemarkoltam Leeteuk öltönyébe és sugallni akartam, hogy: Ne engedj el. Ne vele. Könyörgöm. Félek…

- Amúgy is már haza akartam menni. Haza viszem Nicole-t aztán én is elteszem magam holnapra. – vágta zsebre a kezeit Kyuhyun.

- Legyen. – sóhajtott Leeteuk.

Kyuhyun elmosolyodott majd odalépett hozzám és átölelte a vállaimat.

Egyre szorosabban fogtam Leeteuk öltönyét.

Nem akarom. Nem akarom! Tudom mire készül, könyörgöm Leeteuk!

Kétségbeesett szemekkel néztem fel rá, de láttam az arcán, hogy nem érti a reakciómat.

Feladom…

Lassan elengedtem, majd hagytam Kyuhyun magával vigyen.

- Miért nem hagysz békén? – nyöszörögtem miközben vitt kifelé a tömegből.

- Ne legyél ennyire nyápic. – mosolygott.

Betett az autójába majd bekötötte az övem és indultunk is.

Nincs erőm semmihez… Alig látok, és forog minden. Az elmém zavaros, és tombol bennem a félelem, a harag és a felháborodottság.

- Yesung… - motyogtam a nevét miközben a fejemet az ablaknak támasztottam.

Legszívesebben üvölteném a neved… De nem tehetem. Nincs erőm hozzá és értelme sincs úgyse hallod. Ha itt ülnél mellettem, akkor sem hallanád a kiáltásom.

- Yesung? – kérdezett vissza Kyuhyun. – Valószínűleg reggelig a ház közelébe se megy. Miénk az este. – mosolyodott el.

Még egyszer átélni azt: Nem akarom… Előbb ölöm meg magam.

Mikor megérkeztünk Kyuhyun kivett az autóból, majd az ajtó előtt letett a földre. Alig bírtam megállni a lábamon. Elvette a táskámat, kikereste belőle a házkulcsot majd bement, engem meg maga után húzott. Ahogy elengedte a karom berohantam a szobámba, majd bevágtam az ajtót. Bezártam majd nekidőltem és lassan lecsúsztam a földre.

Ez az… Most már…

- Nicole. – hallottam Kyuhyun hangját az ajtó másik oldaláról. – Nyisd ki.

- Soha. – nyöszörögtem.

- Ki fogod nyitni.

- Kizárt… - ráztam kómásan a fejem.

- Azt akarod, hogy felhívjam Yesung-ot?

 Mi van?

- Miért hívnád? – suttogtam. 

Nem volt erőm még arra sem, hogy normálisan beszéljek.

- Mert a hugicája nagyon beteg, Biztos örülni fog, hogy ott kell, hagyjon minden és haza kell jöjjön miattad.

- Nem tenné. – mosolyodtam el.

- Tegyünk egy próbát?

Nem mered. Ha ide hívod, te el kell menjen…

Hallottam, hogy pityeg a telefonja amitől egyre idegesebb lettem.

Ilyen önző legyek? Én fontosabb vagyok, mint ő?

A francba…

Lassan feltápászkodtam majd megfogtam a kulcsot és felsóhajtottam.

Nem lehetek önző. Ő fontosabb, mint én.

Kattant egyet a zár majd lassan kinyílt az ajtó. Kyuhyun állt előttem a kezében a telefonjával. Elmosolyodott majd zsebre vágta.

- Jó kislány.

- Rohadék. – néztem dühösen a szemeibe.

Arca kemény lett majd éreztem, ahogy keze az arcomon csattan.

- Válogasd meg a szavaidat! – förmedt rám.

- Kösz a lehetőséget, inkább kihagyom. – mondtam miközben az arcomat fogtam.

- Te kis… - kezdte mérgesen majd bejött és belelökött az ágyba.

Felsikítottam mikor beleestem az ágyba majd próbáltam minél távolabb húzódni tőle.

- Ezt most nagyon megszívtad. – mondta mérgesen, majd a csípőm fölé térdelt és elkezdte levenni a zakóját.

Már megint itt tartunk… Nem hiszem el.

Kezét a combomra tette majd egyre feljebb kezdte simogatni miközben a nyakam és a vállam csókolgatta.

Nem bírom. Undorító…

Remegett a testem a félelemtől és a könnyeimtől alig láttam valamit.

Lehet jobb is.

- Attól, hogy sírsz nem fogok meghatódni. – mondta két csók között majd megfogta az állam és feljebb emelte. Félve kinyitottam a szemem és a baljós mosolyával találtam szembe magam. Arca közeledni kezdett az enyémhez én meg becsuktam a szemem. A könnyeim csak úgy folytak és hiába ficánkoltam nem értem el vele semmit.

Nem akarom, hogy megcsókoljon ez a féreg…

- Ne csináld. – motyogtam sírva miközben egyre hátrébb húzódtam.

- Késő. – éreztem a leheletét az arcomon.

Miért én?

- Ya! – kiáltott fel valaki mire kipattantak a szemeim. – Te! – trappolt be valaki mérgesen a szobába. 

Arcomat a tenyereimbe temettem és miután éreztem, hogy Kyuhyun leszállt rólam felhúztam a lábaimat.

- Még is mit művelsz?! – kérdezte egy dühös hang, majd hallottam, hogy neki nyomja a falnak.

- Tudod te nagyon jól. – hallottam Kyuhyun hangját.

Egy pillanat. A hang…

- El se hiszem, hogy te… - mondta a másik kiábrándulva. – Miért?! – lett újra mérges a hangja.

- Ha már te nem vagy rá képes valakinek meg kell tenni. – mondta Kyuhyun önelégülten.

Ő? Miért pont… ugye…

Lassan feléjük fordultam az ágyon és elvettem a kezeim az arcomtól.

- Szemét! – kapott egy öklöst az arcába Kyuhyun.

A könnyeim végleg megállíthatatlanul folyni kezdtek.

Örülnöm kéne? Szomorú kéne legyek? Egyik sem vagyok… Nem vagyok se boldog se szomorú. Nem érzek semmit. Csak fájdalmat. Elviselhetetlen fájdalmat.

Boldognak kéne lennem, hogy megjelentél, most, mint egy angyal. De nem vagyok az. Egyáltalán nem. Szégyellem magam…

Még nagyobb szánalom gazdája lettem. Nem akarom, hogy sajnáljanak. Nem akarom, hogy sajnálj, azt akarom, hogy szeress Yesung. Ez már lehetetlen.

- Ne kerülj a szemem elé! – lökte ki a szobám ajtaján. – Tűnés! – ordított rá.

Nem sokkal később hallottam h bevágódik a bejárati ajtó.

Yesung csak állt az ajtómba, és dühösen kapkodott levegő után. Hátat fordítottam neki az ágyon majd összehúztam magam és halkan sírtam tovább.

Kiderült, a legnagyobb szégyenem… Bárcsak elnyelne a föld.

Lassan besüppedt mellettem az ágy, és éreztem, ahogy mellém fekszik. Átölelt és magához húzott fejét pedig az enyémnek döntötte. Megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjainkat, majd még közelebb bújt hozzám.

Sajnál… utálom ezt.

- Yes…

- Aludj. – vágott közbe.

- Nem tu…

- Veled maradok. Nem megyek sehová. – vágott megint közbe.

Nehéz lenne ha egyszer végig hallgatnál?

Sóhajtottam egyet majd próbáltam visszatartani a könnyeimet.

Elég a könnyekből.

- Szomorú vagyok. – sóhajtott.

Na igen. Most jön az a „ A hugicámat bántani akarták, hogy ez nekem mennyire fájt volna…” vagy „ Szomorú vagyok, amiért nem mondtad el. Miért tetted ezt?”

Fáj elképzelnem is.

- Rossz volt látni…

Hogy a húgomat bántani akarták. – fejeztem be gondolatba a mondatát.

- Téged egy másik férfival.

Tud… mi? Na jó te se lehetsz teljesen józan.

Sóhajtottam egyet majd visszatartottam a könnyeim. 

Nicole, meddig titkolózol még? Mondd el… már úgy is mindegy, nem? Nincs mit veszítened. Akkor meg?

Igen. Elmondom. Nem érdekel mi lesz, nekem már tényleg nem számít. Egy szó semmi több. Szeretlek.

Nagy levegőt vettem, majd a hátamra fordultam.

- Yesung én…