• 3.rész - Sorry, Really Sorry

3.rész

Sorry, Really Sorry

Lassan kinyitottam a szemem és plafont bámultam.

Mi történt?

A fejemhez nyúltam. Iszonyúan fájt. Minden porcikám sajgott. Lassan felültem az ágyon magamhoz szorítva a paplant, majd csak néztem magam elé bágyadtan.

Csak álom lett volna?

Forogtak a képkockák a fejemben, de nem tudtam hova tenni a dolgot.

Most akkor….

- Áu. – kaptam a csuklómhoz, amin éles fájdalom hasított végig.

A karomon kék zöld lila foltok díszelegtek.

Lehetetlen…

Kezdtem megrémülni és az idegességtől a fejem csak még jobban fájt. 

Elvettem magamtól a paplant egy pillanatra majd újra visszakaptam.

A ruháim…

Kicsit jobbra fordítottam a fejem és ott hevertek a ruháim a földön.

Egyre jobban kezdtem elveszíteni a fejem. 

Ez nem történhetett meg…!

Felálltam az ágyról, majd visszanéztem.

Vér…

A számhoz kaptam és sírni kezdtem.

Hát tényleg megtörtént…

A földre rogytam és sírni kezdtem.

Most mit csináljak? Fogalmam sincs mitévő legyek…

Miután kicsit lenyugodtam, lezuhanyoztam, kimostam az ágyneműt és visszaültem az ágyamra.

Senki sincs, akivel beszélhetnék… Egyedül Yesung van nekem. Vagy már csak volt…?

Kihúztam az ágyam melletti éjjeli szekrénynek az egyik fiókját és kivettem belőle egy könyvet.

Mivel nincs senkim, lehet ez az oka annak, hogy naplót írok.

Nagy levegőt vettem majd remegő kézzel írni kezdtem egy teljesen új oldalra:

„Ma reggel fejfájásra ébredtem. Miután felkeltem színes foltokat fedeztem fel a karomon, amik nagyon fájtak. Az ágyam véres volt, a ruháim a földön hevertek. Először azt hittem álmodok, de kiderült, hogy mégsem. 

Megerőszakoltak…”

Felkaptam a fejem mikor hallottam, hogy kinyílt a bejárati ajtó. Letettem az ágyamra a naplóm meg a tollat, majd félve kisétáltam a szobámból megnézni ki az. A falnál megálltam és csak csöndbe figyeltem.

Yesung fáradtan jött haza. Épp, hogy belépett a házba már le is dobta magát a kanapéra és szétterült rajta. Fejét hátradöntötte a háttámlán és a plafont bámulta. Csodálkozva figyeltem őt.

A világot jelented nekem… én meg csak egy porszem vagyok az életedben.

Sóhajtottam egyet majd vissza akartam menni, de láttam, hogy Yesung átnéz a konyhába.

A francba! Nem pakoltam el!

Csodálkozva bámult arra, majd lassan felállt és átsétált.

Ott voltak a kihűlt ételek, amikkel este vártam őt haza. Mindent ugyanúgy hagytam, ahogy vártam este. Rátette a kezét a terítőre és az ételeket bámulta. Leült az egyik székre majd hátradőlt és csak nézte az ételeket.

Lehet, hogy éhes?

Már épp lépni akartam, hogy csináljak neki valamit mikor láttam, hogy feláll a székről és felvesz valamit a földről.

A telefonom…

Az ő neve volt megnyitva. 

Akkor még azt hittem képes leszek felhívni téged. Tévedtem.

Vajon, ha megtettem volna… most is ilyen fájdalmaim lennének?

Ránéztem a karomra majd lejjebb húztam a pólóm ujját, hogy véletlenül se lássa meg a sebeket. Lassan felé kezdtem sétálni mire lepetten fordult felém.

- Éhes vagy? – mosolyodtam el halványan, de még az is fájt.

- E-egy kicsit. – lepődött meg.

- Csinálok neked valamit. – mondtam, majd elsétáltam mellette és elkezdtem lerámolni az asztalt.

Minden mehet a kukába…

- Mi ez a sok étel? – kérdezte miközben sorra dobtam őket a kukába.

Hát nem is emlékszel? Megígérted, hogy haza jössz, hogy együtt együnk… Teljesen elfelejtetted…

- Vártam valakit, de végül nem tudott eljönni.

- Nincsenek barátid. Még is kit vártál? – fordult felém.

Pontosan nincsenek barátaim. Akkor még is kit várhattam volna, te hülye?! Téged!

- Hagyjuk. – hajtottam le a fejem csalódottan, majd újra az asztal felé indultam,  hogy az utolsó tányér ételt is kidobjam, mikor hirtelen megragadta a karom.

Felszisszentem a fájdalomtól, hiszen tele voltam sebekkel. Lassan ránéztem ő meg kétségbeesetten nézett vissza rám.

- Sajnálom. – mondta remegő hangon. – Elfelejtettem, ne haragudj!

Hát leesett…

- Ne törődj vele. Tudom, hogy sok dolgod van. – mondtam, de kénytelen voltam mosolyogni. Egyszerűen nem megy. Azok után, amiken átmentem, ez számomra lehetetlen.

- Nicole, ne haragudj. – ölelt magához.

Ahogy magához ölelt sikítani lett volna kedvem.

Lehet, hogy nem csak a karomon vannak sebek? Mi történt, amire nem emlékszem?

Rossz volt elgondolnom is…

Erősen szorítottam össze a fogaimat, hogy egy kis hangocska se hagyja el a számat. Óvatosan eltoltam magamtól, mert már nagyon fájt, még a gyengéd ölelése is.

- Nagyon haragszol igaz?

- Nem, csak… - csuklott el a hangom.

- Csak?

- Csak ne érj, hozzám egy darabig kérlek.

- M-miért? – lepődött meg.

Mert fáj minden porcikám. Tudod Yesung, míg te Sorával hancúroztál, engem megerőszakoltak. És mert nem akarom, hogy az a kéz, ami előbb még Sora-t érintette, most hozzám érjen.

- Nem hiszem, hogy tartozom magyarázattal. – néztem fel rá.

- Mi ütött beléd?

- Semmi. – remegett a hangom.

Nagyon fáj a fejem… Mindenem fáj.

- Nicole! – emelte fel a hangját. - Tudom, hogy haragszol de kiengesztellek ígérem!

- Nem kell! – kiabáltam.

- Miért vagy ma ilyen idegbajos?

- Nem vagy azok! – kezdett könnyezni a szemem.

Már megint…

- Akkor miért kiabálsz?!

- Mert nincs más, akivel kiabálhatnék, ha valaki megbánt! – ordítottam a képébe mire megszeppent.

Gyorsan megtöröltem a szemem még mielőtt lefutna egy-egy könnycsepp az arcomon.

- Nem akartalak megbántani… - suttogta majd hozzáért a karomhoz, hogy végig simítsa, de felszisszentem és hátrébb álltam.

- Fáj? – lepődött meg.

- Nem. – vágtam rá.

- Muti. – lépett oda hozzám.

- Hagyj. – hátráltam mire ő is megtorpant.

- Hadd engeszteljelek ki…

- Jó. Akkor vidd be a telefonom a szobámba és hagyj magamra! – vettem el a pultról a telefonom majd a kezébe nyomtam.

Fejét lehajtva kullogott ki a konyhából a szobám felé.

Miután eltűnt elkezdtem tapogatni az oldalamat és akkor éreztem, hogy ott is fáj.

Tele vagyok sebekkel… Hogy történhetett  meg mindez velem?

- Hol van már? – motyogtam magamnak miután abbahagytam a testem vizsgálását.

Sóhajtottam egyet, majd elindultam a szobám felé. Mikor beléptem megtorpantam és még a víz is kivert.

Yesung rémülten emelte lassan rám a tekintetét miközben kezében, a naplómat tartotta.