• 15.rész - Love Really Hurts [VÉGE]

15.rész

 Love really hurts

Mi maradt? 

Egy nő, aki úgy érzi igazságtalan vele az élet.

Egy férfi, aki megbánással van tele, egy másik meg magát hibáztatja, azért ami történt.

A férfi pedig....

Síri csend uralkodott a házban mikor a bejárati ajtó nyikorogva kinyílt. Kint fekete volt az ég és zuhogott az eső.

Yesung halkan lepett be a házba majd Leeteuk sétált ki az egyik szobából. Yesung esőtől ázott hajáról csak úgy folyt a víz, ahogy a ruháiról is.

- Köszönöm. - mondta a barátjának Yesung.

Hangja élettelen volt és szomorú. A szíve már rég halott...

- Ugyan. - mondta Leeteuk.

Hangja ugyanolyan élettelen volt, mint Yesungé.

- Most már elmehetsz. – sétált el Yesung barátja mellett, az pedig búslakodva fordult utána.

- Vigyázhatnál jobban magadra. Ha veled történik valami, ki marad Vele...?

Yesung megtorpant majd lehajtotta a fejét. Fájdalma mérhetetlen és meg nem értett volt...

- Neked fogalmad sincs róla ho-

- Ma hat éve igaz? - szakította félbe Leeteuk Yesung-ot.

- Igen. - szorította Yesung ökölbe a kezét.

Leeteuk vetett egy utolsó pillantást barátjára, majd lehajtotta a fejét és kisétált a bánattal teli házból.

Yesung lassan odasétált az egyik ajtóhoz majd elővett egy kulcsot. Remegő kezében a kulcscsilingelésé zajt kavart a csöndes házban.

Beletette a zárba majd elfordította és az ajtó lassan kinyílt.

A szobát por lepte el, csukott ablakok előtt fekete függönyök lógtak, így a sötétség nyugodtan beboríthatott mindent.

A szoba egy éve érintetlen, látszik is rajta. A dohos szag belengte a szoba minden egyes szegletét.

Yesung lassan besétált, majd leült a poros ágyra. Körbe nézett majd a tekintete megakadt egy fényképen, ami mellett egy papír pihent az asztalon.

Lassan felállt értük, majd mikor elvette, visszaült velük az ágyra. A fényképet letette maga mellé, az összehajtogatott papírt meg szétnyitotta és olvasni kezdte:

A lap Yesung könnyeitől volt ázott miközben a sorokat olvasta. Ajkát harapdálta, hogy magába fojtsa a sírást.

Minden évben egyetlen egy napon, amikor egyszerre kapott és vettek el tőle valami fontosat, betéved ebbe a szobába.

A lány egykori szobájába.

- Hat év... - suttogta maga elé. - Hogy tudtál így elmenni?! - nézett a mellette levő fényképre.

Előre hajolt, majd a fejet fogta miközben a gyászégető könnyei peregtek le az arcáról még hat év után is.

- Úgy mentél el, hogy még azt sem tudtam elmondani, hogy mennyire szeretlek... - mondta remegő hangon. - Ha akkor nem hazudtál volna... - fojtotta belé a szó a sírást.

Ha visszajöttem elmondod. - visszhangzottak szerelme utolsó szavai a fejében.

- Miért mondtad azt, hogy visszajössz? - kínozta a fájdalom.

- Annyira hiányzol... - mondta végső elkeseredettségében.

A fájdalom lángjai markolászták a szívét. Elméje zavaros, a sok emléktől, amik örökre megmaradtak.

Örökre itt leszek és várni foglak. - hallotta újra a lány szavait.

- Hazugság... - dünnyögte miközben a sírás kínozta.

Halk léptek hallatszottak, majd egy lány állt meg a koszos szoba nyitott ajtajába.

Hallotta a sírást és kíváncsi volt. Értetlenül nézte az ágyon ülő férfit, miközben az ő szeme is könnyes lett.

- Miért sírsz? - szólalt meg bátortalanul. Yesung felkapta a fejét, gyorsan letörölte a könnyeit, majd a lányra nézett.

Felállt, odament hozzá, majd előtte letérdelt és megfogta a kezét.

Látta, hogy a lány szemei könnyesek, mert az övék is azok.

Halványan rámosolygott hogy megnyugtassa, majd kezét az arcára tette.

- Reila, most énekelni fogok neked egy dalt. Az a címe, hogy...

Love really hurts.