• 6.rész - In a short while, we might lose everything

6.rész

In a short while, we might lose everything

Kora reggel mocorgásra ébredtem. Lassan kinyitottam a szemeimet, amiket eleinte bántott az ablakon keresztül beszűrődő erős napfény. Ahogy egyre kezdtem ébredezni ráeszméltem, hogy nem csak álmodtam az egészet. Egy kar pihent rajtam, ami gyengéden ölelt.

Mi a fene?

Hirtelen csörögni kezdett Yesung telefonja mire becsuktam a szemem alvást színlelve. Lassan levette rólam a karját, majd felült az ágyon. Ha tehettem volna mint egy őrült, kaptam volna a keze után, hogy tovább érezhessem az érintését.

De nem tehetem.

A telefon csak csörgött aztán végül, vagy ő nyomta ki vagy az aki őt hívta.

Miért nem vetted már megint fel a telefont?

Kinyitottam a szemem és gondolkodni kezdtem miközben a falat bámultam.

Megint Sora lett volna?

Yesung felállt az ágyról mire én gyorsan becsuktam a szemem. Hallottam, ahogy léptei alatt recseg a parketta, és, hogy megkerüli az ágyat, majd, hogy besüpped mellettem az ágy.

Ne nyisd, ki a szemed, ne nyisd ki a szemed.

Percekig nem történt semmi, de tudtam, hogy itt ül mellettem.

Vajon engem néz? Olyan kíváncsi vagyok…

Egy kéz ért az arcomhoz, mire összerezzentem. Gyengéd érintései alatt mindig megremegek.

Olyan furcsán viselkedsz. Ennyire sajnálsz engem a történtek miatt? Nem akarom, hogy szánalomból legyél velem…

Lassan kinyitottam a szemem és az ő szemeivel találkoztam. Arca pár centire volt az enyémtől, de mikor találkozott  a tekintetünk lefagyott. Hirtelen elhajolt majd felállt az ágyról és csípőre tett kézzel kezdett járkálni, közbe pedig köhintett párat. Én meg? Én csak pislogtam, mint hal a szatyorban

Nagyon korán van még ehhez, hogy felbírjam fogni…

- Yesung… - szólaltam meg végül.

- Hozok teát, jó? – vágta rá idegesen majd kiviharzott az ajtón.

Mi a…?

Kómásan felültem az ágyon és csak néztem ki a fejemből.

Valami nem stimmel. Átálmodtam volna magam egy másik univerzumba?

Felálltam az ágyról majd az ajtó felé indultam mikor az hirtelen kinyílt. Kissé megijedtem, de még időben hátrébb léptem.

- Tessék. – nyomott a kezembe Yesung egy poharat.

- K-köszi. – néztem rá furcsán.

- M-most mennem kell. – mutogatott a kijárat felé.

- Jó. – bólintottam, mire nézett még egy darabig majd kiment a szobámból. 

Bement a sajátjába, átöltözött, rendbe szedte magát majd el is hagyta a házat. 

- Mi ütött belé? – pislogtam értetlenül, majd lenéztem a pohárra a kezemben.

Hozok teát. – mondta.

Felvontam az egyik szemöldököm majd sóhajtottam egyet.

- Ez víz.

Délután, miközben a nappaliba ültem és bámultam a plafont megszólalt a csengő. Reflexszerűen álltam fel és nyitottam volna ki az ajtót de mikor a kezemet a kilincsre tettem lefagytam. Kisebb rémület futott át rajtam.

- Ki az? – kérdeztem meg félénken.

- Ne szórakozz már! – mondat egy ismerős hang.

Megkönnyebbülve felsóhajtottam.

Nem Kyuhyun az…

Kinyitottam az ajtót mire egy dühös, felháborodott szempárral találtam szembe magam.

- Szia. – néztem rá lepetten.

Mit keres ez itt?

Idegesen dobolt a lábával majd hátradobta a haját. Látszott rajta, hogy majd felrobban az idegességtől.

- Yesung, nincs itthon… - mondtam halkan.

- Akkor hol van?! – emelte fel a hangját Sora.

- N-nem tudom.

- Miért nem veszi fel azt a rohadt telefont?! – kiabált.

- Biztos visszahív majd, csak…

- Csak?!

- Csak nagyon elfoglalt.

- Elfoglalt? – hagyta abba a dobolást a lábaival.

- I-igen. – bólintottam.

- Persze. De rád mindig van ideje. – tett szúrós megjegyzést.

- Ez nem igaz! – válaszoltam kiábrándulva.

- Mindegy. – tette csípőre a kezeit.

- Ha hazajött szólok neki, ho…

- Nem unod már? – nézett rám.

- Mit? – lepődtem meg.

- Azt, hogy a nyakán csüngsz. Olyan vagy mint egy pióca. Undorító. – grimaszolt.

Pióca? Én?

- Nem szeretnél már a saját lábadra állni?! Mindig csak rá támaszkodsz. Lehet nem is pióca vagy hanem egy gyerek. Egy kidobott árva gyerek, aki nem kell senkinek. – mondta lenézően.

Fején találtad a szöget Sora. Egy árva gyerek vagyok aki nem kell senkinek. A szavaid nem tudnak bántani. Ezeket eddig is tudtam…

- Sajnálom. – sóhajtottam.

- Mindegy is. Remélem legközelebb, ha jövök már nem leszel itt. – mondta majd hátat fordított és dühöngve távozott.

Hogy ne legyek itt?

Üres tekintettel meredtem utána majd lassan becsuktam az ajtót és neki dőltem.

Lehet, tényleg el kéne mennem innen…

A szobámba hagyott telefon csörögni kezdett minek hangjára összeszedtem magam és bevonszoltam magam. Elvettem az asztalomról a telefont, majd leültem az ágyra.

Egy ismeretlen szám volt az.

- Igen? – vettem fel.

- Szia, Nicole. – szólt bele egy ismerős hang amitől még a hideg is kirázott.

- K-kivel beszélek? – remegett kissé a hangom.

- Kéne találkozni, nem gondolod?

- Ki vagy?

- Jó lenne már látni téged…

- Mondd már meg ki vagy! – emeltem fel a hangom idegesen.

- Hát nem emlékszel rám? Pedig elvettem tőled valami nagyon fontosat… - mondta a hangjából ítélve, mosolyogva.

A kezem remegni kezdett és a látásom egyre homályosabb lett a könnyeimtől.

- Nem szeretnéd úgy megismételni, hogy emlékszel is rá?

Kinyomtam a telefont, majd eldobtam a szoba másik végébe. A testem megtelt rémülettel és a kirázott a hideg. A könnyeim folyni kezdtek a fájdalmas emlékektől, és a félelem teljesen úrrá lett rajtam. Bebújtam a takarom alá és kisírtam magamból minden fájdalmam, míg Ő nem látja.

Kyuhyun, mikor akarsz leállni?