• 5.rész - Please, stop it now

5.rész

Please, stop it now

Lassan, mégis anélkül, hogy észrevettem volna teltek a napok. Testi sebeim gyógyultak, viszont a lelki sebeim csak még jobban fájtak.

Azt tettem, mint régen. Takarítottam, főztem … Mindent megcsináltam. Csak egy valami nem volt olyan, mint régen. Már nem voltam képes mosolyogni. Csak egy lány tudhatja, milyen érzés az, ha megerőszakolják, ráadásként még az is megbántja, akit a legjobban szeret.

Megfordultam és ránéztem a nappaliba lévő órára.

Mindjárt éjfél…

Sóhajtottam egyet majd visszafordultam és folytattam a mosogatást.

Lehet, hogy ma se jön haza? Bár be kell vallanom, hogy mostanában többet van itthon, mint szokott…

A kezem amibe a tányért tartottam hirtelen megállt és végig futott az agyamon a gondolat.

Vajon Sora-val van? És, ha igen… mégis mit…

Az ajtó hirtelen kinyílt, megszakítva a gondolatmenetemet. Ijedtemben kicsúszott a kezemből a tányér és a földön apró darabokra tört.

A számhoz kaptam, majd gyorsan leguggoltam összeszedni a törött tányér darabkáit.

- Még mindig fent vagy? – csukta be maga után az ajtót Yesung.

Nem válaszoltam csak bólintottam egyet bár fogalmam se volt róla, hogy látta-e vagy sem.

Egyre gyorsabban kezdtem szedegetni a darabkákat mikor odalépett mellém, megfogta a karom majd felhúzott a földről.

Nem néztem rá. Végig csak a földön lévő szilánkokat figyeltem.

- Látom megint ügyetlenkedtél. – mondta mosolyogva.

Tudnád te mennyit ügyetlenkedtél már a szívemmel…

- Most miért mondod ezt? Megijedtem és… - kezdtem, de megfogta a kezem, mire az össze összegyűjtött darabka kiesett belőle.

- Direkt vágtad el magad? – kérdezte mire lepetten néztem rá.

- Mi? – pislogtam mire a tenyeremre mutatott.

Kikaptam a kezem az övéből majd gyorsan bedugtam a csap alá amiből ömlött a hideg víz.

- Mondtam, hogy ne várj rám…

- Nem tudtam aludni. – hazudtam.

- Rossz kifogás. – zárta el a csapot majd megfogta a kezem és húzni kezdett maga után. Bevitt a szobámba majd leült az ágyamra, én meg mellé. Kihúzta az éjjeli szekrényem egyik fiókját, kivett egy sebtapaszt majd gondosan ráragasztotta a megsebzett ujjamra.

- Most már irány aludni. – nézett a szemeimbe mosolyogva.

- Nem vagyok a húgod, ugye tudod? – néztem fel rá csalódottan.

- Ezt, hogy érted? – lepődött meg.

- Én nem… - kezdtem nagy lendülettel, de végül elakadtam.

Én nem a testvéremként tekintek rád…

- Te nem? – nézett rám furcsán.

- Felejtsd el. – hajtottam le a fejem. – Megyek és befejezem, amit elkezdtem. – álltam fel az ágyról, de visszarántott az ágyra.

- Majd én összeszedem, te menj aludni. – mondta aggódóan.

Nem szóltam semmit csak bámultam magam elé.

- Yesung. – mondta halkan.

- Hm? – fordította felém a fejét.

Hirtelen, elszánt tekintettel ránéztem majd odahajoltam hozzá és nyomtam egy puszit az arcára.

Gyorsan vissza is tértem az eredeti pózomba, de a szemem sarkából figyeltem a reakcióját. Annyira meglepődött, hogy pislogni is elfelejtett.

- Ez egy testvéri jó éjt puszi volt. – motyogtam magam elé.

Pislogott párat majd elmosolyodott, de vörös volt mint egy rák.

- É-értem. – dadogta majd felállt az ágyamról és kisétált.

Mi ütött belém? Ezt nem lett volna szabad! Elment az eszed Nicole!? Így csak még jobban fáj a szíved…

Másnap nem akartam, hogy késő este megint bekattanjon, nálam valami mikor meglátom Yesung-ot ezért hamar bevonultam a szobámba. Bebújtam a takarom alá és háttal az ajtónak bámultam a falamat. Nem jött álom a szememre. Órákon keresztül bámultam az üres falamat mikor meghallottam, hogy a bejárati ajtó zárja kattan.

Hazajött.

Összébb húztam magam és gyorsan becsuktam a szemem. Alvást színleltem arra az esetre, ha benyitna. Bár fölösleges volt becsuknom a szemem, mert nem elég,  hogy sötét van de még az ajtónak is háttal vagyok. 

A sejtésem végül beigazolódott. Pár perccel később hallottam, ahogy nyikorogva kinyílik az ajtóm, de furcsálltam, hogy nem jön be fény a nappaliból.

Miért kapcsolta le a lámpákat?

Kis ideig csend volt, majd újra hallottam az ajtóm nyikorgását. Kinyitottam a szemem és újra a falat kezdtem nézni.

Elmélyülve a gondolatimban bambultam mikor egyszer csak besüppedt mellettem az ágy.

Kikerekedtek a szemem és majd kiugrott a szívem a lepettségtől.

A paplan kissé megemelkedett, majd mocorogni kezdett az ágyon én meg úgy be voltam rezelve, hogy lefagytam. Csoda, hogy levegőt nem felejtettem el venni. Karjai óvatosan körém fonódtak majd magához húzott. 

Úristen. Biztos Yesung van mellettem?!

A szívem a torkomban dobogott és majd meghaltam a rémülettől.

Homlokát a hátamnak döntötte és felsóhajtott.

Meghalok. Ki van mellettem?

Egyre jobban kezdtem megijedni. 

Kyuhyun?

Rémülten ültem fel az ágyon és néztem le a mellettem fekvő srácra.

A szívemhez kaptam és próbáltam rendszerezni a légzésem. 

Már el is aludt?

Megkönnyebbülve sóhajtottam majd lassan visszadőltem az ágyra.

Felé fordultam, majd vettem a bátorságot és átöleltem. Arcomat a pólójába túrtam és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Boldogan szívtam magamba édes illatát. 

Érzem a szívverését…

Lassan felemelte a kezét majd az arcomra tette mire meglepődtem.

Hát még sem alszol, te szemét?

- Végre egyszer szót fogadtál nekem. – suttogta mosolyogva.

Én is elmosolyodtam majd becsuktam a szemem.

A szívem… Egyre jobban fáj. Valaki állítsa meg ezt a fájdalmat…

• 4.rész - Even if it's all lies, it's okay

4.rész

Even if it’s all lies, it’s okay

- Nicole, mi ez? – mutatta fel a naplómat közbe pedig rémülten nézett rám.

A lábaim remegtek és egy hajszál választott el attól, hogy esetlenül a földre rogyjak.

Vajon mit tudott meg? Úristen…

- Y-Yesung… - remegett a hangom.

- Azt kérdeztem mi ez?! – emelte fel a hangját.

- A-az… 

Nagyon félek. Sose láttam még ilyen feldúltnak. Talán azt olvasta el amibe leírom, hogy szeretem?

Ledobta a könyvet a földre majd kétségbeesetten rám nézett.

Muszáj kimagyaráznom magam. Nem tudhatja meg, hogy mit is érzek iránta!

- É-én… ne érts félre… - dadogtam félénken.

- Ki volt az?! – kiabálta mire összerezzentem és lehajtottam a fejem.

Egy pillanat. – kaptam fel a fejem. – Miről van szó?

- Nicole… - suttogta majd arca hirtelen ellágyult.

Nem értem mi van…

Odasietett hozzám majd hirtelen magához húzott és szorosan átölelt. Megremegtem erős karjai között és nem tudtam mit tegyek.

- Y-Yesung… mi a baj? – remegett a hangom.

- Én… - szipogta.

Lassan, bizonytalanul felemeltem a kezeimet és a hátára tettem, hogy én is magamhoz ölelhessem őt.

- Sajnálom. – mondta halkan.

- Mégis mit? – lepődtem meg.

- Azt, hogy nem tudtalak megvédeni…

- Miről beszélsz?

Csak nem…

- Ki volt az a szemét? – éreztem a haragot a hangjában.

Biztos vagyok benne, hogy nem akarod tudni… és ha rajtam múlik nem is fogod megtudni. Túlságosan megnehezítené ez az életed. És te vagy nekem a legfontosabb…

- Ne foglalkozz vele. Már mindegy.

- Annyira sajnálom. – ölelt egyre szorosabban.

- Yesung… Nincs semmi baj.

Lehet ezt mondom, de ha visszagondolok arra az estére könnyek gyűlnek a szemeimbe és remegni kezdek. Elönt a félelem és ordítani lenned kedvem, hogy kiadjam magamból azt a fájdalmat, amit akkor átéltem.

- Jobban fogok vigyázni rád. Ígérem.

Hogy is volt? „Holnap együtt vacsorázunk. Ígérem.” És mi lett belőle? Legszívesebben megmondanám neked, de nem akarlak megbántani. Tudom, hogy ezt az ígéretedet se fogod betartani…

- Már mindegy. Miattam ne hanyagold el Sora-t. – nyeltem egyet a mondandóm végén, hogy magamba tartsam a fájdalmam.

Lassan eltolt magától majd a szemembe nézett.

- Nekem te vagy a legfontosabb. – mondta elszántan.

A szívem hirtelen olyan gyorsan kezdett verni, hogy majd kiugrott a helyéről.

Ha hazugság is, nem érdekel. Rendben van, csak hazudj még ilyen szépeket...

- Olyan vagy mintha a húgom lennél. És én mint testvér teljesen csődöt mondtam. – hajtotta le a fejét.

„Olyan mintha a húgom lennél.”- visszhangzottak szavai a fejemben.

- Nagyon rossz testvér vagyok… - csillogtak a könnyei a szemében. – Többet nem hagylak magadra!

Yesung. Ez most jobban fájt, mint az amikor megerőszakoltak… Az egyetlen aki igazán bánthat engem az Te vagy, hát nem érted?!

Csak álltam előtte és kifejezés nélküli arccal néztem vissza rá.

- Felejtsd el. – mondtam halkan. – Csinálj úgy mintha nem is tudnál róla. – mondtam ki nagy nehezen könnyek nélkül.

- De… - akadt el a hangja, majd végig simította a karomat aztán feljebb húzta róla a pulcsim ujját.

Most neked ez így jobb, ha látod a sebeimet? Mire mész vele? Azt, ami igazán fáj úgy sem láthatod…

Nem is akarod meglátni.

Csalódottan mérte végig a karomat, amin a színes foltok díszelegtek.

Nagy levegőt vettem.

Most már kimondom, ami bennem van. Nem érdekel mi lesz a következménye. Elmondom mit is érzek valójában! 

Lehajtottam a fejem majd összegyűjtöttem minden bátorságomat. Sóhajtottam egyet majd mikor újra ráemeltem a tekintetem belém fagyott a szó.

Könnyek folytak végig az arcán miközben a karomat nézte. 

Sose láttalak még sírni…

Nem gondoltam volna, hogy majd amikor először látlak így az miattam lesz.

A lány miatt, akinek összetörted a szívét és nem is tudsz róla.

Felsóhajtottam majd a kezemmel felé kezdtem nyúlni.

Rossz így látni téged. Nem akarom, hogy bármi miatt is szenvedj…

Közelebb mentem hozzá, majd mikor már majdnem az arcához értem megszólalt a telefon.

Valakinek nagyon jó időzítése van…

A kezem erőtlenül esett vissza magam mellé, miközben Yesung kivette a telefonját a zsebéből. 

A telefon eszeveszetten csörgött, de ő csak nézte.

- Ki az? Miért nem veszed fel?

Odaléptem mellé,  hogy lássam, ki az aki hívja.

Sora…

- Vedd fel. – néztem rá.

Felsóhajtott majd kinyomta.

- Mit csinálsz? – lepődtem meg.

- Majd visszahívom. Most nem akarok vele beszélni. – mondta egyhangúan, majd visszatette a telefonját a zsebébe és kiment a szobámból.

Elkeseredetten fordultam utána és néztem a nyitott ajtómat, amin keresztül nem rég távozott.

Lehet, hogy nem is miattam szenvedsz annyira, csak ez még rátett egy lapáttal?

Lassan kisétáltam az ajtón majd a folyosó végén nekidőltem a falnak és figyeltem őt.

A kanapén ült, könyökét a térdén pihentette és a fejét fogta.

Olyan gondterheltnek tűnt, hogy az jobban fájt nekem, mint bármi más.

Yesung, történt valami köztetek Sora-val?

• 3.rész - Sorry, Really Sorry

3.rész

Sorry, Really Sorry

Lassan kinyitottam a szemem és plafont bámultam.

Mi történt?

A fejemhez nyúltam. Iszonyúan fájt. Minden porcikám sajgott. Lassan felültem az ágyon magamhoz szorítva a paplant, majd csak néztem magam elé bágyadtan.

Csak álom lett volna?

Forogtak a képkockák a fejemben, de nem tudtam hova tenni a dolgot.

Most akkor….

- Áu. – kaptam a csuklómhoz, amin éles fájdalom hasított végig.

A karomon kék zöld lila foltok díszelegtek.

Lehetetlen…

Kezdtem megrémülni és az idegességtől a fejem csak még jobban fájt. 

Elvettem magamtól a paplant egy pillanatra majd újra visszakaptam.

A ruháim…

Kicsit jobbra fordítottam a fejem és ott hevertek a ruháim a földön.

Egyre jobban kezdtem elveszíteni a fejem. 

Ez nem történhetett meg…!

Felálltam az ágyról, majd visszanéztem.

Vér…

A számhoz kaptam és sírni kezdtem.

Hát tényleg megtörtént…

A földre rogytam és sírni kezdtem.

Most mit csináljak? Fogalmam sincs mitévő legyek…

Miután kicsit lenyugodtam, lezuhanyoztam, kimostam az ágyneműt és visszaültem az ágyamra.

Senki sincs, akivel beszélhetnék… Egyedül Yesung van nekem. Vagy már csak volt…?

Kihúztam az ágyam melletti éjjeli szekrénynek az egyik fiókját és kivettem belőle egy könyvet.

Mivel nincs senkim, lehet ez az oka annak, hogy naplót írok.

Nagy levegőt vettem majd remegő kézzel írni kezdtem egy teljesen új oldalra:

„Ma reggel fejfájásra ébredtem. Miután felkeltem színes foltokat fedeztem fel a karomon, amik nagyon fájtak. Az ágyam véres volt, a ruháim a földön hevertek. Először azt hittem álmodok, de kiderült, hogy mégsem. 

Megerőszakoltak…”

Felkaptam a fejem mikor hallottam, hogy kinyílt a bejárati ajtó. Letettem az ágyamra a naplóm meg a tollat, majd félve kisétáltam a szobámból megnézni ki az. A falnál megálltam és csak csöndbe figyeltem.

Yesung fáradtan jött haza. Épp, hogy belépett a házba már le is dobta magát a kanapéra és szétterült rajta. Fejét hátradöntötte a háttámlán és a plafont bámulta. Csodálkozva figyeltem őt.

A világot jelented nekem… én meg csak egy porszem vagyok az életedben.

Sóhajtottam egyet majd vissza akartam menni, de láttam, hogy Yesung átnéz a konyhába.

A francba! Nem pakoltam el!

Csodálkozva bámult arra, majd lassan felállt és átsétált.

Ott voltak a kihűlt ételek, amikkel este vártam őt haza. Mindent ugyanúgy hagytam, ahogy vártam este. Rátette a kezét a terítőre és az ételeket bámulta. Leült az egyik székre majd hátradőlt és csak nézte az ételeket.

Lehet, hogy éhes?

Már épp lépni akartam, hogy csináljak neki valamit mikor láttam, hogy feláll a székről és felvesz valamit a földről.

A telefonom…

Az ő neve volt megnyitva. 

Akkor még azt hittem képes leszek felhívni téged. Tévedtem.

Vajon, ha megtettem volna… most is ilyen fájdalmaim lennének?

Ránéztem a karomra majd lejjebb húztam a pólóm ujját, hogy véletlenül se lássa meg a sebeket. Lassan felé kezdtem sétálni mire lepetten fordult felém.

- Éhes vagy? – mosolyodtam el halványan, de még az is fájt.

- E-egy kicsit. – lepődött meg.

- Csinálok neked valamit. – mondtam, majd elsétáltam mellette és elkezdtem lerámolni az asztalt.

Minden mehet a kukába…

- Mi ez a sok étel? – kérdezte miközben sorra dobtam őket a kukába.

Hát nem is emlékszel? Megígérted, hogy haza jössz, hogy együtt együnk… Teljesen elfelejtetted…

- Vártam valakit, de végül nem tudott eljönni.

- Nincsenek barátid. Még is kit vártál? – fordult felém.

Pontosan nincsenek barátaim. Akkor még is kit várhattam volna, te hülye?! Téged!

- Hagyjuk. – hajtottam le a fejem csalódottan, majd újra az asztal felé indultam,  hogy az utolsó tányér ételt is kidobjam, mikor hirtelen megragadta a karom.

Felszisszentem a fájdalomtól, hiszen tele voltam sebekkel. Lassan ránéztem ő meg kétségbeesetten nézett vissza rám.

- Sajnálom. – mondta remegő hangon. – Elfelejtettem, ne haragudj!

Hát leesett…

- Ne törődj vele. Tudom, hogy sok dolgod van. – mondtam, de kénytelen voltam mosolyogni. Egyszerűen nem megy. Azok után, amiken átmentem, ez számomra lehetetlen.

- Nicole, ne haragudj. – ölelt magához.

Ahogy magához ölelt sikítani lett volna kedvem.

Lehet, hogy nem csak a karomon vannak sebek? Mi történt, amire nem emlékszem?

Rossz volt elgondolnom is…

Erősen szorítottam össze a fogaimat, hogy egy kis hangocska se hagyja el a számat. Óvatosan eltoltam magamtól, mert már nagyon fájt, még a gyengéd ölelése is.

- Nagyon haragszol igaz?

- Nem, csak… - csuklott el a hangom.

- Csak?

- Csak ne érj, hozzám egy darabig kérlek.

- M-miért? – lepődött meg.

Mert fáj minden porcikám. Tudod Yesung, míg te Sorával hancúroztál, engem megerőszakoltak. És mert nem akarom, hogy az a kéz, ami előbb még Sora-t érintette, most hozzám érjen.

- Nem hiszem, hogy tartozom magyarázattal. – néztem fel rá.

- Mi ütött beléd?

- Semmi. – remegett a hangom.

Nagyon fáj a fejem… Mindenem fáj.

- Nicole! – emelte fel a hangját. - Tudom, hogy haragszol de kiengesztellek ígérem!

- Nem kell! – kiabáltam.

- Miért vagy ma ilyen idegbajos?

- Nem vagy azok! – kezdett könnyezni a szemem.

Már megint…

- Akkor miért kiabálsz?!

- Mert nincs más, akivel kiabálhatnék, ha valaki megbánt! – ordítottam a képébe mire megszeppent.

Gyorsan megtöröltem a szemem még mielőtt lefutna egy-egy könnycsepp az arcomon.

- Nem akartalak megbántani… - suttogta majd hozzáért a karomhoz, hogy végig simítsa, de felszisszentem és hátrébb álltam.

- Fáj? – lepődött meg.

- Nem. – vágtam rá.

- Muti. – lépett oda hozzám.

- Hagyj. – hátráltam mire ő is megtorpant.

- Hadd engeszteljelek ki…

- Jó. Akkor vidd be a telefonom a szobámba és hagyj magamra! – vettem el a pultról a telefonom majd a kezébe nyomtam.

Fejét lehajtva kullogott ki a konyhából a szobám felé.

Miután eltűnt elkezdtem tapogatni az oldalamat és akkor éreztem, hogy ott is fáj.

Tele vagyok sebekkel… Hogy történhetett  meg mindez velem?

- Hol van már? – motyogtam magamnak miután abbahagytam a testem vizsgálását.

Sóhajtottam egyet, majd elindultam a szobám felé. Mikor beléptem megtorpantam és még a víz is kivert.

Yesung rémülten emelte lassan rám a tekintetét miközben kezében, a naplómat tartotta.

• 2.rész - I keep smiling yet crying endlessly

2.rész

I keep smiling yet crying endlessly

Leültem az egyik padra pihenni, kezembe 3 telepakolt szatyorral. Igen, vásárolni voltam. Nem, nem cuki kis ruhákat magamnak. Finom ételeket, neki. 

Nagyon meleg van…

A kezeimmel legyezgettem magamat közbe pedig már azon gondolkodtam, hogy milyen finom ételeket fogok csinálni Yesung-nak vacsorára.

Miután kipihentem magam felálltam a padról, kezembe vettem a nehéz szatyrokat és indultam is haza. Ahogy sétáltam az utcán mosolyogtam a boldogságtól.

Imádom, amikor együtt vacsorázunk, ami a munkája miatt elég ritkán valósul meg…

Boldogan sétáltam, mikor egy ismerős autó hajtott velem szembe az úton. Hunyorogni kezdtem, majd mikor felismertem, kicsúszott a kezemből a szatyor. Elvigyorodtam és már emeltem is a kezem, hogy integessek, de a kezem félúton megállt mikor megláttam, Sora-t ülni Yesung mellett az autóban. A mosoly lassan eltűnt az arcomról. Sora valamit nagyon magyarázott Yesung meg csak mosolygott. Végül, anélkül, hogy bármelyikük is észrevett volna, elhajtottak mellettem.

Lehajtottam a fejem és a földet bámultam.

Szedd már össze magad! Úgy volt, hogy többet nem lehetsz mérges, szomorú vagy bármi ilyesmi emiatt! Igaz? Akkor tartsd ahhoz magad!

Sóhajtottam egyet, felvettem az elejtett szatyrot a földről és egy kamu mosollyal az arcomon mentem haza.

Egész este csak főztem is főztem. Néha kihullott egy két kósza könnycsepp a szememből, de mosolyogtam. A kamu mosoly végig az arcomon volt. 

Minden félét főztem, ami csak lehetséges. A kedvenc ételeit csináltam, a kedvenc italát vettem meg. Szépen megterítettem és mikor már idő volt, gyújtottam pár gyertyát a hangulat kedvéért, majd leültem az asztalhoz, és vártam.

Várok rád, Yesung. Csak rád… Kérlek, ne hagyj egyedül.

Eltelt egy óra és Ő sehol sincs. 

A szívem szúrt, és már a fejem is fájt a sok képzelgéstől.

Miért nincs itthon? Hisz, megbeszéltük, hogy ma együtt vacsorázunk…

Elővettem a telefonom, majd hívni kezdtem. Miközben kicsöngött a telefon nagyokat nyeltem.

Félek…

Mi van ha Sora-val van?

És végül kinyomta a telefont.

Hát tényleg vele vagy…

Visszaültem az asztalhoz és csak néztem a sok ételt, amit csináltam. 

Mind mehet a kukába.

Felkönyököltem az asztalra és a fejemet fogtam.

Hogy lehetsz ilyen gonosz velem? Ennyivel jobb lenne Aoi Sora, mint én? 

Sóhajtottam egyet majd hátradőltem.

- Feladom. – fújtam el az asztalon lévő gyertyát mire megszólalt a csengő.

Kikerekedtek a szemeim és hirtelen elöntött a boldogság.

Yesung!

Felugrottam a székről és az ajtó felé indultam, de mikor odaértem megtorpantam.

Mi van, ha megint vele van?

És egyáltalán minek csönget? Hisz van kulcsa…

- Ki az? – kiabáltam félénken.

- Kyuhyun. – hallottam a választ.

- A fenébe. – tátogtam dühösen.

Ez a srác…

Yesung barátja és nagyon rám van kattanva. Folyton néz, és tapiz. Félek tőle..

- Mit akarsz?

- Yesung küldött neked valamit. – kiabálta vissza mire gondolkodás nélkül kinyitottam az ajtót.

Hiba volt.

- Túl hiszékeny vagy. – mosolyodott el gonoszul.

Vissza akartam csukni az ajtót, de megtámasztotta.

- Mit keresel itt? – léptem hátrébb. 

Ő nyugodtan besétált, becsukta maga után az ajtót, majd ledobta a kabátját a fotelre.

- Komolyan azt hitted, hogy küldött neked bármit is? – mosolygott.

- É-én… - hajtottam le a fejem.

Tényleg hülye vagyok. Hogy is képzelhettem…

- Min gondolkodsz annyira? – fogta meg az állam és emelte fel, hogy ránézzek.

- Megkérhetnélek, hogy ne érj hozzám? – néztem a szemébe dühösen.

- Megkérhetsz. De senki nem mondta, hogy azt is fogom tenni, amire kérsz. – mondta gonoszul majd hirtelen megcsókolt.

Próbáltam ellökni magamtól, de túl erősen szorított. Meg akartam szakítani a csókot, de nem engedett el.

Ott vergődtem a karjai között ő meg csak annyira nyomult amennyire az lehetséges.

Mikor hosszú percek után kiszabadultam a karjai közül odaszaladtam a konyha asztalhoz ahol a telefonom volt. Felkaptam és a konyha legtávolabbi csücskébe mentem.

- Hívd csak fel. – jött felém Kyuhyun.

Rémülten néztem vissza rá miközben a telefon remegett a kezemben.

- Úgy sem mered felhívni.

- Miért ne merném? – emeltem fel kissé a hangom.

- Mert azzal a másik nővel van. És nem akarod, hogy miattad, haza rohanjon.

Egyre közelebb ért hozzám én meg egyre bizonytalanabb lettem.

- Arra vársz, hogy szeressen? – állt meg előttem. – Nem fog. Neki már van más.

Végig ott volt az arcán az elégedett mosoly. Csalódottan hajtottam le a fejem.

Bárcsak elnyelne a föld…

Kyuhyun csókolgatni kezdte a nyakamat. Már nem volt semmi erőm se indokom ellenkezni. 

Úgy sem tehetek semmit. Nélküled, Yesung… nem létezem. Egy senki vagyok.

Kyuhyun magához húzott és egyre erőszakosabb lett. Benyúlt a pólóm alá majd végül le is vette rólam. Mikor már nem bírt magával az ölébe vett. A kezem esetlenül, akár egy rongybabáé lógott a levegőben és kicsúszott belőle a telefon.

Nem akarom…

Könnyek gyűltek a szememben miközben a semmibe meredtem.

Nincs erőm ellenkezni. Nélküled semmire se vagyok képes… De te nem vagy itt. Valaki mással vagy.

Bevitt a szobámba majd ledobott az ágyra és vetkőztetni kezdett. Könnyes szemekkel én csak a plafont bámultam. Ő is levett magáról minden ruhadarabot majd csókolgatni kezdett.

Nem akarom, hogy megerőszakoljanak…

- Hagyd abba. – folytak végig a könnyek az arcomon, ahogy a hasam kezdte puszilgatni.

Csak eleresztett egy félmosolyt majd haladt lejjebb.

- Nem akarom! – próbáltam lerúgni magamról, de dühösen lefogta a kezeimet. Felszisszentem, ahogy erősen szorította a csuklómat.

Kezeimet a fejem mellett lefogva tartotta és végül hirtelen belém hatolt. Fájdalmasan felsikítottam.

Nagyon fáj… De még mindig nem fáj jobban, mint a szívem…

Sírni kezdtem a fájdalomtól és az elkeseredettségtől. Mozogni kezdett bennem, egyre gyorsabban nem is törődve azzal, hogy ez nekem mennyire fáj. Fizikailag és lelkileg is.

Végül a hihetetlen fájdalom úrrá lett rajtam. Elsötétült körülöttem mindent és csak azt éreztem, ahogy forró könnyeim végig folynak az arcomon.

• 1.rész - I Can't Breathe

1.rész

I can’t breathe

Hogy is kezdődött minden? Ha akarnám, se tudnám elfelejteni.

Az én történetem egy lányról szól, aki akkor kezdett el igazán élni mikor 12 évesen megszökött az árvaházból. 

Véletlen volt, vagy a sors akarta így? Sosem derül már ki…

Rátalált valaki. Valaki, aki néhány évvel volt csak idősebb nála. Befogadták és családtagként kezelték. A lány 10 évvel később azzal a fiúval költözött el, aki a világot jelentette neki. Mindent megtesz érte, mert csak ő létezik számára.

Senki más.

- Mentem. – hallottam Yesung hangját, miközben a konyhában mosogattam.

- Mikor jössz haza? – fordultam felé, de ő csak fáradtan nézett vissza rám.

- Nem tudom. Lehet, ma este nem jövök haza úgy szóval ne várj rám. – válaszolt, majd kilépett az ajtón.

Nagyot sóhajtottam majd leültem a földre.

Most már biztos…

Könnyezni kezdett a szemem a gondolattól. A szívem szúrt, és fájt levegőt venni.

Van valakid, ugye Yesung?

Este tizenegykor, még az ágyam szélén üldögéltem. A fejem fogtam és próbáltam nem kétségbeesni.

Ha haza jön nincs baj. Ha nem, akkor van valakije…

Hátradőltem az ágyon és az oldalamra fordultam. Összekuporodtam és a paplant szorongattam.

Mi vagyok én neked? Egy árva lány, aki rászorult másra?

Egy jó gyerekkori barát?

Talán egy testvér?

De semmi több, igaz?

Órákkal később ajtócsukódásra ébredtem fel.

Jól bealudtam…

Kómásan felültem az ágyamon majd pislogni kezdtem.

Úgy érzem, hogy még félig alszok…

Lépkedésekre lettem figyelmes. Felcsillantak a szemeim, és elmosolyodtam.

Yesung!

Felugrottam az ágyamról, majd ahogy kinyitottam a szobám ajtaját és átléptem a küszöböt megtorpantam. A számhoz kaptam, majd visszaléptem a szobámba és a falnak simultam. A szívem a rémülettől majd kiugrott a helyéről és a gombóc a torkomba iszonyúan fojtogatott.

Miért hozta ide Aoi Sora-t? Miért…

Hallottam a magas sarkúja kopogását a nappali parkettáján majd azt, ahogy recsegve besüpped a kanapé alattuk.

- Menned kell. – hallottam Yesung halk suttogását.

Csókolóznak…

- Miért? – kérdezett vissza Sora.

- Nicole… - suttogta a nevem.

- Akkor menjünk hozzám.

- Most nem.

- Gonosz vagy. – háborodott fel kissé Sora.

- Na gyerünk. – sürgette Yesung.

Lassan lecsúsztam a fal mentén és az arcomat a két tenyerembe temettem. 

Vajon mióta lehetnek együtt? Vagy egyáltalán együtt vannak?

Újra hallottam a magas sarkúk kopogását, majd mikor megszűntek Sora hangját hallottam.

- Mikor találkozunk legközelebb?

- Tudod jól, hogy semmi biztosat nem tudok mondani. – sóhajtott Yesung.

Annyira fáj…. De nem sírhatok. Nem akarom, hogy meghalljanak.

- Miért tartogatod még mindig magadnál azt a lányt? Cselédnek?

Felkaptam a fejem és csak néztem magam elé.

Csak cselédnek?

- Ya! – kiáltott mérgesen Yesung. – Ezt már megbeszéltük.

- De Yeye…

- Menj, már késő van. – szakította félbe Yesung.

- Jó. – sóhajtott a lány. – Szia.

Most biztos megint megcsókolták egymást…

Könnyek folytak végig az arcomon és szipogni kezdtem. Minél jobban Visszaakartam tartani a könnyeimet annál jobban fájt mindenem. 

Hallottam, ahogy az ajtó bezárul, majd kattan a zár, és hogy Yesung dzsekije a kanapén landol. 

Egyik kezemmel a falnak támaszkodva álltam fel nehézkesen, hogy becsukjam a szobám ajtaját. 

Másik kezemet erősen a számra tapasztottam. Nem akartam, hogy még mielőtt becsukódna az ajtó, kitörjön belőlem a sírás.

Megfogtam a kilincset, majd lassan, óvatosan kezdtem becsukni az ajtót mikor az megakadt. Rémülten kaptam fel a fejem, majd elengedtem az ajtót. Az ajtó hátranyílt és Yesung állt előttem.

Arca kifürkészhetetlen volt.

Mit gondolhat most, hogy így lát engem?

Ijedten tartottam a kezem még mindig a számnál, miközben potyogtak a könnyeim.

Nem akarom, hogy megtudd, mit is érzek irántad…

De, most mit mondhatnék miért sírok?

- Miért nem alszol? – dőlt neki ölbe tett kézzel az ajtófélfának.

Gyorsan letöröltem a könnyeim, majd megfordultam és gyorsan befeküdtem az ágyamba. A fejem búbjáig magamra húztam a takarót és ott szenvedtem. A gombóc a torkomba egyre fojtogatóbb volt.

Már nem bírom sokáig…

Reméltem, hogy nem faggatózik és így elmegy, de nem sokkal később éreztem, hogy besüpped mellettem az ágy.

Eddig mindig azt akartam, hogy velem legyél. Nem kell senki más csak te. Most viszont, te vagy az egyetlen, akinek nem akarok a közelébe lenni…

- Mi történt? – tette a kezét a vállamra a paplanon keresztül.

„Mi történt” ?! Ez most komoly?

Egy szót se tudtam kinyögni. El akartam küldeni, hogy hagyjon békén, de nem volt erőm arra, hogy kinyissam a számat, vagy ha megteszem, elbuktam. Akkor tényleg kitör belőlem a sírás…

- Hé. – mondta lágyan, majd levette a fejemről a takarót mire becsuktam a szemem, de a könnyeim ugyanúgy folytak.  – Mi van veled?

Próbáltam lenyugodni, mély levegőket venni, de nem voltam rá képes.

- Rosszat álmodtál?

Egy pillanatra lefagytam.

Mi vagyok én? Egy kis gyerek?!

Felültem az ágyon neki háttal, majd nagy levegő vettem.

- Menj ki. – mondtam, majd újra szipogni kezdtem.

- Nicole… - fogta meg a vállam, de felugrottam az ágyról és elléptem tőle, de még mindig nem fordultam felé.

- Hagyj magamra. – mondtam ki nehézkesen.

- Miért haragszol rám?

- Mit nem értesz?! – fordultam felé kisírt szemekkel felháborodva, mire meglepődött.

Lepetten nézett vissza rám. Sose láthatott még ilyennek. Dühös, feldúlt, megbántott, összetört…. Féltékeny.

Az alsó ajkába harapott, majd felállt az ágyamról és kisétált.

Fáradtan estem össze, és dőltem az oldalamra a hideg padlón.

Ez többet nem történhet meg. Legyen, bármi többé nem borulhatok ki. Tudom jól, mindig is tudtam, hogy csak húgaként szeret. Ha szeret egyáltalán, és nem kihasznál…