• 12.rész - Love is really funny, really frightening

12.rész

Love is really funny, really frightening

Hiába telnek a hetek, úgy érzem, számomra már nem. Ott ragadtam azon a napon, ahol újra szétesett körülöttem minden. Ott maradtam és arra várok, hogy valaki kiszabadítsanak… hogy Ő kiszabadítson.

Hideg szél támadt miközben a folyóparton álldogálva a vizet néztem, ahogy a lemenő nap utolsó sugarai tükröződtek rajta. A szél lágyan játszadozni kezdett a hajammal, míg én elveszetten néztem magam elé.

- Menjünk. – mondta Yesung, majd mögém lépett és megölelt. 

A melegség szétáradt bennem, mikor teste az enyémhez ért. Hideg testemet felmelegítette, de a fagyos szívemben tovább tombolt a hóvihar. 

Belefagytam az időbe…

- Várj még. – mondtam halkan.

- Miért? Már órák óta csak itt álldogálsz. Meg fogsz fázni. – mondta, majd levette magáról a felsőjét. Rám terítette, majd újra átölelt.

- A hideg a hideget csak még hidegebbé teszi. Nem lesz semmi bajom. – mondtam egyhangúan, majd szembe fordultam vele. 

Kezem óvatosan mintha egy törékeny porcelán babához érnék, az arcára tettem.

Olyan meleg… vagy csak én vagyok túl hideg?

- Látod? – tette a kezét az enyémre. – Mondtam, hogy meg fogsz fázni.

Nem fáj, ahogy a hideg kezem hozzád ér? Eddig úgy éreztem én vagyok az, akinek fájdalmat okoznak, de amióta az idő megállt számomra, félek, hogy bántani foglak, a jégszívemmel.

- Menjünk haza. – mosolygott rám, majd megfogta a kezem és elindultunk haza.

Épphogy hazaértünk és tettem a házba pár lépést, Yesung már jött felém egy takaróval. Megállt előttem és rám terítette egy halvány mosollyal az arcán. Lehajtottam a fejem és semmit mondóan bámultam a földet.

Még is meddig vagyok képes ezt csinálni?

Jégnek maradni a lángok között.. Előbb vagy utóbb vízzé válok és elveszítem azt az erőt, amit a jég birtokol.

Előbb vagy utóbb… Elveszítek mindent.

Levettem magamról a hatalmas takarót, majd ráterítettem és hozzábújtam. A takaró fogságában csak néztük egymás szemét, és megválaszolatlan kérdések százai lepték el az elmém.

Mikor jön a változás? Mit hoz majd magával? Szerelem az, amit érzünk? Csak kihasználnak? Miért nem tudok nélküled boldog lenni?

Miközben hozzábújtam a hasamra néztem és az aggodalom könnyei csillogtak a szemeimben.

Egy olyan tehetséges fiú lesz belőled, mint Ő vagy egy olyan naiv lány, mint én?

Azt szeretném, hogy olyan legyél, mint Ő így talán kevesebb fájdalomban lesz részed.

- Énekelsz nekem egy dalt? – kérdeztem anélkül, hogy ránéztem volna.

Még közelebb húzott magához, majd nagy levegőt vett és énekelni kezdett.

Lágy hangja, mindig is megnyugtatta a feldúlt lelkem.

A dalt, amit énekelt, sose hallottam még azelőtt. Úgy éreztem, hogy abba a dalba szívét, lelkét beletette, és, hogy egy szava sem hazugság.

A sorok olyan valóságosnak tűntek, hogy könnyeket csaltak a szemembe. A jégfal a szívem körül lassan olvadni kezdett, de nem akart eltűnni.

Hogy lehet képes egy hang ennyire elvarázsolni? Hogy lehet egy hangnak ekkora hatalma felettem?

Mikor a dal véget ért, hátrébb léptem és ránéztem.

- Mi a címe ennek a dalnak?

- Az mindegy. – mosolygott rám.

Érzelemmentes arccal néztem rá, majd kibújtam a takaró fogságából és elsétáltam mellette. Magamra csuktam a szobám ajtaját, majd mikor elindultam az ágyam felé, térdre rogytam. Fájdalmas nyögés hagyta el a számat, amikor a kemény földre zuhantam és a hasamba újra éles fájdalom hasított végig. Meggörnyedve, a hasamat szorongatva térdeltem a földön és próbáltam magamba fojtani, szépen csöndben a fájdalmat. 

Húsz perc után erőt vettem magamon és elvánszorogtam az ágyamig.

Mintha nem is hasam, hanem a szívem fájna…

Ha ez pedig így van, akkor csak Ő segíthet…

Megtöröltem a könnyes szemeimet, majd kinyitottam a szobám ajtaját és kikukucskáltam.  Mindenhol sötét volt, és csend uralkodott a házban.

Elment volna?

Kisétáltam a nappaliba és a szobájába pislákoló kis fényre lettem figyelmes, ami átszűrődött az üvegajtón. Óvatosan lábujjhegyen vettem arra az irányt. Úgy lopakodtam, mint egy macska mikor az áldozatára készül lecsapni.

Lassan kinyitottam a szobája ajtaját és megláttam őt, ahogy az ágy szélén ül, és a fejét fogja.

- Yesung? – szólítottam, majd hátrébb nyitottam az ajtót és beléptem.

Yesung lepetten kapta felé a fejét, majd szinte azonnal egy bájos mosolyt erőltetett magára.

- Azt hittem aludni mentél… - mosolygott, majd felállt az ágyról. 

- Ülj vissza. – mondtam kissé bágyadtan. 

A hasam nagyon fájt, de nem akartam, hogy észrevegye.

Yesung szó nélkül visszaült az ágyra, majd úgy nézett rám, mint aki a következő utasítást várja.

- Énekeld el újra. – kérleltem.

Csak remélni tudtam, hogy nem veszi észre a fájdalmam. Annyira fájt, de én mégis úgy álltam előtte, mintha semmi baj nem lenne.

Yesung elmosolyodott, majd kinyújtotta felém a kezét.

Megfogtam a kezét ő meg közelebb húzott magához. Átölelte a derekam én meg a vállaira tettem a kezem. A kis lámpa apró fénye mellett is tökéletesen láttam az arcát. Kócos haja kissé a szemébe lógott, szemei, pedig mint ezer gyémánt csillogtak a lámpafénynél.

Szeretném örökre nézni ezeket a szemeket. Nem akarom elveszíteni a legértékesebb dolgot az életemben.

Az én gyönyörű gyémántomat.

Elengedte a derekam majd újra megfogta a kezem és hátradőlt. Melléfeküdtem az ágyra majd a fejemet a mellkasára tettem. 

- Ugyanazt megint? – simogatta a hátam.

- Igen. – válaszoltam.

Mikor újra meghallottam az akkor már ismerős sorokat, és dallamot kellemes érzés töltött el. A fájdalom lassan enyhülni kezdett és az álmosság is egyre jobban elhatalmasodott felettem.

A hangod elszomorít, jobb kedvre derít, fájdalmat okoz, és mint a gyógyír képes elmulasztani is azt.

Annyira szerettem volna megfogni a kezét és a hasamra tenni, de nem tehettem.

Becsuktam a szemem és halványan elmosolyodtam.

Ugye te is hallod? Biztos vagyok benne…

Jól figyelj és hallgasd, mert ez az apukád hangja…

- Love really hurts. – szólalt meg Yesung a dal közepén mire kinyitottam a szemem és lepetten ránéztem.

- Mi? – pislogtam.

- Ez a dal címe. – mosolygott.

Love really hurts…

Ezt a dalt szeretném örökké hallgatni…

- Yesung. – szólítottam.

- Hm?

- Ígérd meg nekem, hogy örökké énekelni fogod, a kedvenc dalomat…